|
Emlékezés Varga Czyri Pannára
A születés az élet egyik legnagyobb csodája. Így van ez napjainkban és így volt régen is szüleink, nagyszüleink idején. Ahogy az elvetett mag életre kell és növekszik az anyaföldben, míg ki nem kell, úgy növekszik az a parányi kis élet az anyaméhben egészen addig a csodálatos pillanatig, míg meg nem születik.
A születés csodálatos pillanata ma már steril körülmények között kórházban, orvosok és szülésznők segítségével történik.
Régen a tanyavilágban ez a segítség nem volt elérhető a szülő nő számára. Az ötvenes évek előtt a várandós anya egészen a szülés megindulásáig dolgozott. Megszólták azt a menyecskét, aki nem jeleskedett úgy a munkában, mint a terhessége előtt. Azokat a dolgokat, amit a várandós anya megkívánt megadták neki. A gyermek nemére bizonyos körülményekből következtettek. Ha karácsony böjtjének reggelén férfi jött a házhoz, fiúgyereket, ha asszony jött leánygyermeket jósoltak. Ha a várandós asszony sima kukoricát lopott, azt mondták kopasz gyermeke lesz, ha bojtos kukoricát tört le akkor pedig nagyhajú gyermeke lesz.
Szülés előtt a menyecskének el kellet mennie a templomba gyónni és áldozni. Köteles volt böjtöt és imát is fogadni. A szülés előkészítéséhez tartozott, hogy a hátsó szobába felállították a szúnyoghálós ágyat.
A szülés megindulásakor valakit gyorsan elszalasztottak a bábaasszonyért. A múlt század közepén már a legtöbb falunak volt egy a pap által felesküdött bábája. A bábaasszonyon kívül a szülésnél csak a menyecske édesanyja és anyósa lehetett jelen. Az apróbb, nagyobb gyermekeket és a férfiakat a szülés ideje alatt távol tartották a háztól.
A tanyai világban nem volt egyszerű a bábát elszállítani a szülő nő házához. A szegényebbek, mivel lovuk nem volt, a szarvasmarhát fogták be a szekérbe vagy a lőcsös kocsiba és így tudták megoldani a bába szállítását.
Amíg a bába megérkezett, vizet melegítettek. Általános vélemény volt, hogy a menyecskét sétáltatni kell, a szobában ameddig csak lehet. Belsőleg hasznosnak tartottak különböző főzeteket pálinka hozzáadásával. Az erős fájdalmak enyhítésére meleg borogatásokat tettek a nő hasára, keresztcsontjára. Isten segítségét is kérték, a katolikusok Szent Annához, Szűz Máriához imádkoztak.
A gyermek világra jöttekor a bába elvágta a köldökzsinórt ollóval. A köldök elkötésére kenderfonalat, pamutszalagot használtak.
A bába feladata ezután a világra jött gyermek és a szülő nő ellátása volt.
Az 1917-es évben a magyar kormány az anya és csecsemővédelmet állami feladatnak nyilvánította. Elrendelték, hogy minden faluban kell lennie egy okleveles bábának aki a faluhoz közel eső Bábaképző Intézet tanfolyamát elvégzi és ebből vizsgát tesz.
Bábaképző Intézet Szegeden 1884-től működött. Évenként kétszer öt hónapi tanfolyamot tartottak az Intézetben.
A felvételi követelményük: 20-40 éves életkor, jó erkölcs, jó egészség és az írás-olvasásban való jártasság volt.
Ilyen oklevelet adó tanfolyamot végzet Varga Czyri Anna, vagy, ahogy a faluban mindenki ismerte Cziry Panna néni is, aki Apátfalván az egyik legutolsó bába volt.
Emléke még ma is él az apátfalviak körében.
Panna néni 1890-ben született Apátfalván. Szüleivel és két testvérével a határúton lévő tanyájukban éltek. Már kislány korában is nagyon szerette a kisebb gyermekeket és már ekkor elhatározta, hogy kisgyermekekkel fog foglalkozni, ha felnő.
Később Szegeden az V. számú klinikán elvégzi a bábaképzőt, itt ismerkedik meg későbbi férjével Varga Lehellel, aki trambúrmajor volt a szegedi katonazenekarban.
Visszaemlékezések szerint Panna néni vicces asszony lévén mindig azt mondja, hogy azt hitte a férjéről, hogy milyen gazdag, de sajnos csalódnia kellett.
A későbbiekben, azt hogy mi történt a férjével sajnos senki se tudja.
Közös gyermekük nem lévén Panna néni magához veszi testvérének unokáját Restás Bélát és családi körülmények miatt ő neveli fel. Ekkor már a Keresztutcán lakik albérletbe, majd később innen a Maros utcára költöznek.
Panna néni egy testes, jó súlyban lévő, mindig vidám és igen vicces asszony volt. Cégtáblája még ma is megtalálható. Nagyon sokáig unokaöccse, Sóki József őrizte, aki bár ma már Szegedi lakos nagy szeretettel jár haza hétvégenként a régi szülői házhoz. A cégtábla tőle hozzám került és nagyon nagy becsben tartom.
Panna néniről az a mondás járja, hogy ő nála halva születés nem fordult elő, ezért a faluban nagyon nagy becsben tartották.
Az apátfalvi bábaasszonynak a szülés után még sok teendője maradt. Neki kellett elmenni az apával a hivatalba és a paphoz bejelenteni a gyermek születését és a keresztelő megbeszélését.
A kisgyermeket igyekeztek minél hamarabb megkeresztelni. Régebben a keresztelőre csak a keresztanya és a bábaasszony ment, de később ez a szokás is megváltozott és már az egész rokonságot meghívták.
Panna néni minden nála született gyermek keresztelőjébe hivatalos volt és mindig vitte magával szeretet Béluskáját is.
Panna néni sírja ma is megtalálható az apátfalvi temetőben, bár a neve már nincs kiírva, de együtt nyugszik nevelt fiával, Bélával.
Gondoljunk rá szeretettel és mondjunk el egy hálaimát érte, hisz nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mi a világon lehetünk. Hisz szüleink életének első pillanatában jelen volt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ők egészségesen világra jöjjenek, így elindítva őket egy úton, hogy később mi is megszülethessünk.
Beke Margit
Csapatunk a Bökény Népe Kulturális és Harcművészeti Egyesület 2009 januárjában alakult meg. A csapat tagjai zömében apátfalviak, de vannak közöttünk makóiak és Magyarcsanádiak is. A csapat célja a IX.-X. Századi ősmagyar kultúra megismerése, magyar hagyományaink ápolása.
A tavalyi év folyamán egyesületünk tagjai tanfolyam keretében a rovásírással ismerkedtek meg. A tanfolyam keretén belül megismerhettük őseink írását, ami csodálattal töltött el bennünket. Reméljük a mi példánkat követve még többen felfedezik maguknak ezt az ősi írást, és mi is továbbadjuk ezt gyermekeinknek, unokáinknak.
A tanfolyam befejeztével a helyi általános iskolában néprajzóra keretén belül megismertettük az írást az 5.-6.-os gyerekekkel is. Tavasszal rovás rejtvényt hirdettünk a csapaton belül, melyben hétről hétre izgalmas feladványokat oldottunk meg a rovásbetűk segítségével.
A nyolc héten át való gyakorlás segített minket, hogy tudásunk elmélyüljön, igazán megtanuljuk a rovást.
Ekkor vetődött fel bennünk az a gondolat, hogy falunkban több település példáját követve mi is rovás helységnévtáblát avassunk, ezzel is tisztelegve őseink előtt.
A tábla avatására 2012. április 29-én az V. Apátfalvi íjásztalálkozó keretén belül került sor. Nagy örömünkre sokan összegyűltek, hogy ünnepélyes keretek között felavassuk Apátfalva rovásírásos helységnévtábláját.
A műsort Rigó Angéla vezette le. Legelőszőr is közösen elénekeltük a Magyar Himnuszt.
Ezután Köteles Antal makói tagunk beszélt a rovásírás múltjáról, jelentőségéről.
„Fontosnak tartom személy szerint, hogy a latin betűkkel írt magyar település nevek mögött minden átutazó láthassa a magyar betűkkel írt magyar helységneveket, mert a rovás az igazi magyar betű. Örömmel csatlakozunk azon települések sorához, akik felvállalták azt, hogy településük nevét magyarul is ország világ számára láthatóvá tegyék.
Aki ilyen feliratot lát, valami megfoghatatlan, furcsa, de jó érzés tölti el. Aki el is tudja olvasni az pedig a hetedik mennyországban, érzi magát, egy kicsit saját önmegvalósulásának egy parányi részlete elevenedik meg előtte.”
Az ünnepi beszéd elhangzása után Kis Enikő szavalta el Wass Albert: Üzenet haza című versét, melyet mindenki néma áhítattal hallgatott végig.
Az avatás befejezéseként közösen elénekeltük a Székely Himnuszt.
Reméljük, még nagyon sokan fogják a példánkat követni és sok rovástáblát fognak felállítani országunkban, ezzel is erősítve a nemzeti összetartozás eszméjét, nem szégyellve magyarságukat, hanem tudatosan erősítve azt.
Hiszen ahogy csapatunk jelszava is hirdeti: „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség…”
Ha valaki többet szeretne megtudni egyesületünkről az a www.bokenynepe.gportal.hu honlapunkon, elérhet bennünket.
Beke Margit
Az Antal kereszt Apátfalván
Apátfalva település nyugati szélén, az országút kezdeténél lévő ún. Antal-keresztet, üknagyapám Antal Márton építette az 1863. évi nagy aszály után.
A szárazság miatt nagy ínség keletkezett az alföldi megyékben, így Apátfalván is. Kiszáradt a vetés, az állatoknak nem maradt legelő, sok jószág lesoványodva tengette életét.
Csörgeő Antal, Csanád megye főispáni helytartója ínségi Segélyező Bizottmányt állított fel, és megtiltotta a gabona kivitelét a megyéből, amit az udvar hatályon kívül helyezett. Erre a főispáni helytartó elrendelte, hogy a járási szolgabírók gyűjtsenek pénzt és élelmiszereket. Minden községnek kimutatást kellett készítenie a gabonakészletekről.
A keresztet valószínűleg hálából építették az aszály után, hogy túlélték ezt a nehéz időszakot. A kereszt egyben birtokhatárt is jelölt. A nevét az állítatójától kapta (Antal-kereszt).
A keresztet kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a legelésző állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltáról. Sajnos a kereszt körüli kerítést nemrég (2004-ben) lebontották. A kerítés 120 cm magas volt és 2x2 méteres területet fogott közre.
Népi szokásjog szerint a kereszt és a körülötte lévő kis kert az egyház tulajdona volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegyezésben nem íratták át. A kereszt körüli területet az állítató család, főleg az eladó lányok gondozták. Ők gondozták a kereszt köré ültetett virágokat és az ő feladatuk volt, hogy minden jeles ünnepen virágcsokrot vigyenek a kereszt lábához. 1920 után a környéken lakók viselték gondját a keresztnek és környékének.
A kereszt felszenteléséről semmilyen adatot nem találtunk az apátfalvi Plébánia adattárában. A kereszt talapzata és oszlopa téglából épült, formája nyolcszögletű, mint a környékbeli többi út menti kereszt is. Vakolással védték az időjárás viszontagságaitól. A tetején a kereszt és a rajta lévő korpusz öntöttvasból készült.
Tóth Ferenc a Száz magyar falu könyvesháza sorozat Apátfalváról szóló könyvében ezt a hozzászólást olvashatjuk a kereszt történetéről:
„Az 1928-ban született Mátó Mihályné az Antal-kereszthez fűződő emlékét így idézte föl: Amikor első osztályos voltam, mint szívgárdisták mentünk oda Szent Márk napján (április 25.) búzaszentelésre. Reggel indultunk a pap vezetésével. A keresztet fiú vitte, a három-három kis lobogót és a két nagy lobogót lányok. Útközben imádkoztunk, énekeltünk.
Előre vágták le a búzát, azt a pap ott megszentelte…”
A szertartás végén a pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ búzavetésére kéri.
Az alábbi búzaszentelő ének a liturgia sorrendjében a pap és a hívek szövegeit tartalmazza. (Az evangéliumok ebből a leírásból kimaradtak):
Észak felé:
„Aki gondolsz a madárra, Köntöst adsz a kisvirágra, Kegyes szemed legyen rajtunk, Tebenned van bizodalmunk. Téli fagyban, hóban, jégben, Te vagy mindenreménységem. Jön a tavasz, az új élet, Abban minden újra éled.”
Kelet felé:
„Te ki hintéd, Igéd magvát, Kemény szívünk alakítsd át, Vesd el benne szent Igédet, Abból fakad örök élet. Itt a tavasz, fák rügyeznek, Áldd meg a mi vetésünket, Búzánk, árpánk aratásra, Hadd szökjön fel dúsan szárba.”
Dél felé:
„Kik bajukkal Hozzád futnak, Segítségért folyamodnak, Nem szenvednek ők szükséget, Mindig érzik segítséged. Ha velünk az Úr áldása, Nincs gondunk az aratásra, Százszoros lesz a termésünk, Áldj meg Urunk, erre kérünk.”
Nyugat felé:
„Úr Jézus, ki azt hirdetted: Ki veled tart, el nem veszhet. Erősítsd meg gyenge lelkünk, Őrök tűzre ne kerüljünk. Ősi vihar, hogyha kerget, Nyugtot szívünk nálad lelhet, Édes Jézus kérünk szépen, Áldd meg munkánk egész évben.”
Az asszonyok a szentelt búzát az imakönyvükben tartották, a férfiak a kalapjuk mellé tűzték.
A szertartásról elhozott búzaszálaknak a néphagyomány szentelményi erőt tulajdonít. Egyes helyeken az így megszentelt búzaszálakat gyógyításra is alkalmazták. Kenyérsütéskor még a 20. század elején is sok helyen a szentelt búzából néhány szálat a kenyérkovászba tettek.
Sokfelé volt szokás, hogy a szentelt búzát az eresz alá tették, mert úgy tartották, hogy ez megvédi a ház lakóit a villámtól, jégveréstől. A hagyományosan berendezett parasztszobákban néhol ma is megtalálható a szentképek mögé tűzött szentelt búzaszár.
A búzaszentelési körmenetet az ötvenes évek elején tiltották be.
Bevallom, gyermekkoromban nem nagyon foglalkoztatott a kereszt és a története. Sajnos arról sem tudtam, hogy a keresztet az egyik ősöm állíttatta Isten tiszteletére. Felnőtt fejjel el kezdett érdekelni családom története, hogy kik voltak ők és mit lehet róluk tudni. Ekkor tudtam meg, hogy a kereszt a mi családunk birtokában volt valamikor. Sajnos kutatásaim során se a makói Levéltárban, sem az apátfalvi Plébánián nem sikerült több dolgot megtudnom a kereszt történetéről. Azt megfogadtam, hogy az ősi hagyományt tovább ápolom, és tovább fogom gondozni a keresztet, amit remélem majd az én gyermekeim is tovább folytatnak majd. Hiszem azt, hogy ezt a Földet mi csak bérbe vettük gyermekeinktől, unokáinktól. Ezért kötelességünk azt minden szép hagyományunkkal együtt megőrizni és továbbadni nekik ápoltan és sértetlenül.
Beke Margit
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
