A nagy formai változatosságnak több oka is volt. A különböző helyi szokások és hagyományok, a felhasznált építő anyagok nagyban hozzájárultak egy-egy forma kialakulásához és elterjedéséhez. A változatosságot fokozta, hogy a kemencéket soha nem képzett szakember készítette, akinek a szakma elsajátítása és gyakorlása során bizonyos szabályokat be kellett tartania, hanem ügyes kezű falusi emberek, akik a saját egyéniségüket szabadabban vihették munkájukba. Ez a „munkamegosztás” a mai korra is jellemző, a kemencét nagyon gyakran a használója építi meg, valamilyen minta, vagy a saját ötlete alapján.

Boglya alakú kemence

Kemence születik…

A kemenceépítés sokáig egyeduralkodó alapanyaga a „sár”, vagyis az agyagos föld volt. Attól függően, hogy mennyire volt „erős” az agyag, kevertek hozzá homokot, hogy száradáskor ne repedjen meg. A kemence falazatát erősítette az agyagba kevert törek, szalma.  Ebből az anyagból korszakonként és területenként eltérő módon építették a kemencéket. Gyakran készítettek különböző anyagból (vesszőből, karóból, nádból, kukoricaszárból) vázat, amire rátapasztották az előkészített agyagot. Váz nélkül olyan módon építettek, hogy az agyagból jellegzetes, csukára emlékeztető, 40-60 cm hosszú darabokat készítettek, és ezeket építették egymásra. A XIX. sz. második felétől terjedt el igen gyorsan a cserépből való építés. Ez azt jelentette, hogy hódfarkú cserepet tenyérnyi darabokra törtek, és soronként agyagba ágyazva építették a kemencét. Ezt a módszert az tette nagyon kedveltté, hogy stabil (fecskefészekhez hasonló) szerkezetet lehetett belőle készíteni, és könnyű volt ilyen módon kialakítani különböző formákat.  Sajnos ezek az eljárások feledésbe merültek, és a mai kemenceépítők csak ritkán törekszenek a felelevenítésükre. A XX. sz. elején kezdték a téglát használni, de ekkor már főleg kőművesek építették az egyenes oldalú, szekrényt utánzó kemencéket. Ezek a darabok kevésbé jól sütöttek, könnyebben megrepedtek, és nehezebb volt javítani őket, mint a sárból vagy cserépből készült társaikat. A kemenceépítés leggyakrabban használt anyagai napjainkban a tégla, samott tégla, kötőanyagként pedig az agyag mellett a tűzálló habarcsok.

Formák…

A mai kemencék építésénél érdemes volna figyelembe venni, hogy a sár- és cserépkemencék nem azért mentek ki a divatból, mert nem jól működtek, hanem mert az elkészítésük munkaigényes volt, és a gyári kenyér elterjedése valamint a konyhakultúra változása feleslegessé tette használatukat. A hagyományos paraszti életmódtól eltérő mai élet változtatásokat tesz szükségessé a kemencék építésében, de az anyagok, és a technológia megtartása életben tarthatná a kemenceépítő hagyományokat. Mivel már nem a mindennapi kenyér elkészítése a cél, ezért kisebb méretű kemence építése is elégséges.  A fűtés módja is más, mint egykor. A parasztság valamikor könnyen, nagy mennyiségben beszerezhető anyagokkal fűtötte a kemencéket, többnyire szalmával, venyigével, kukoricaszárral. Ezek nagy lánggal égtek, és jól átmelegítették a kemence teljes belső felületét.

A búbos kemencének központi helye volt a házban és a lakók életében is. Egyformán fontos szerepe volt a fűtésben és a kenyér és más ételek elkészítésében. Eleinte padkával készítették, amire rá lehetett ülni, esetleg feküdni, ha elég széles volt. A gúla alakú daraboknak az éleiből gyakran mécses tartására szolgáló helyet vágtak ki. A XIX. sz. második felétől építéskor a padkát elhagyták, a régi kemencék mellől pedig gyakran elbontották. A búbos kemencék helye a szobában volt, fűtésük a szemeskályhákhoz hasonlóan a konyha felől történt. Így elkerülték a tüzeléssel járó koszolást a szobában, és egyúttal jól ki tudták használni a kemence melegét a konyhában zajló sütéshez. Legfontosabb feladatuk a kenyérsütés volt, a kemencék méretét is a bennük készítendő kenyér mennyisége szerint alakították ki. Használták még hús, krumpli és tészta félék sütésére is. A nyári időszakban gyümölcsöt is aszaltak benne, télen, disznóöléskor pedig, ha elég széles volt a kéménye, húst füstöltek benne. Fűtésre ma már ritkábban használják a kemencéket, elsősorban sütéshez építik őket.

A mai korban a kemencék új szerepet találtak maguknak. A családok életében már nem kapnak alapvető feladatokat, hiszen az otthoni kenyérsütés már nem tartozik a háziasszonyok kötelességei közé, és a fűtésben sem játszanak komoly szerepet. Viszont a kemencében való sütés sajátos hangulata és különleges ízei miatt egyre többen építtetnek, vagy készítenek saját maguk kemencét, amit gyakran baráti társaságok használnak. Így marad életben és válik közösség teremtővé a valamikor a napi szükségleteket kielégítő búbos kemence.

A cikk szerzője Szalay Imre kályha- és kemenceépítő mester, akit jószívvel ajánlunk mindenkinek, aki kemence- vagy kályhaépítés előtt áll.