|
Mezei Mária: Hoztam valamit a hegyekből
"Igen, én hoztam valamit a hegyekből. Hazahoztam a hitemet, mint egy nagy, jó szagú meleg kenyeret, most szeretném, úgy, de úgy szeretném széjjelosztani. A hitemet, hogy érdemes élni, de érdemes meghalni is, mert csodálatos törvények igazítják mindnyájunk lépéseit s a halál nem pont az életünk mondatának végén, legfeljebb pontosvessző, ami után újabb mondat következik. Elhoztam a meggyőződésemet, hogy van egy nagyon nagy törvény, ami így szól: semmi, ami történik veled, benned vagy körülötted, nem véletlen, hanem minden tetted és gondolatod megtermi a következményét s ezért, bármi jó vagy rossz ér az életben, annak előidézője te és csakis te vagy. S ha értetlenül állsz szemben valami történéssel, valami méltatlansággal, szenvedéssel vagy magával a halállal - légy meggyőződve róla, hogy feltétlenül megérdemelted, mert okozóját, a törvényellenes tettet te követted el még akkor is, ha most már nem emlékszel rá. És elhoztam a legnagyobb törvényt, a törvények királyát, amiben minden benne van, ami mindent betölt és mindent éltet, ami mindennek a megoldása, célja és értelme - elhoztam a Szeretetet. Itt lakik bennem, benned, mindnyájunkban.
A füvekben és a fákban, a virágok illatában és a kutyád szemében, a kavicsokban és a hegyekben, a csillagokban és a méhekben, a búzádra hulló esőben és a gyermekedre hulló könnyben, az igazi dalban, az igazi csókban, mindenben, ami van, amit látsz és amit csak sejtesz, mindenben a szeretet él - mert a szeretet az Isten."
(...)
Elmesélek most egy ilyen “kis csodát”, amit akkor kaptam, mikor egyszer nagyon elfáradtam. Olyan fáradt voltam. hogy úgy éreztem, mégis legjobb lenne lefeküdni az út mellett s hagyni, hogy az élet menjen szépen tovább – nélkülem.
Kórházban feküdtem akkor. Egy reggel valami furcsa kis nyugtalanságtól hajtva bújtam ki az ágyból s minden cél nélkül kisiettem a folyosóra. Mintha . . . igen, mintha hívott volna valaki.
Egy kis szőke, rongyos, angyalszemű fiú sírt az egyik sarokban.
Egyik kezecskéjét elvitte az akna és az anyja szidta, szidta, hogy milyen rossz fiú, neki ilyen nagy bajt okozott. Behívtam őket magamhoz.
Az asszony szegény – favágó felesége. Férjét elvitték, még négy lánya van, s ez az egy fia most ilyen költséges bajba sodorta, hiszen nincsen pénz még vonatra se, hogy kötözésre tudjanak bejárni.
Szerényen mondta – hát adtam neki. Sírni kezdett.
Hihetetlen, mennyire elszoktak az emberek egy szemernyi jóságtól.
Tiltakozott, s a végén erővel a kezembe nyomott egy kis csomag maradék vajat amit kopott kis kosarából kapart elő.
Elmentek, s ahogy kibontom a piszkos hártyapapírt az egyik oldalán szépséges arany iniciáléval, égszínkék betűkkel ráírva ezt olvasom :
,,Az oda fel valókkal törődjetek, ne a földiekkel ” (Kol. 3,2)
Óh, hát elfáradhat-e az, félhet-e az valamitől, akinek – levelet írt az Úristen?
És most végezetül nagyon halkan szeretnék még valamit mondani.
Meg kell tanulnunk újra imádkozni. Hihetetlen erő az ima.
Még egy halk sóhajtás is felmérhetetlen erőket hív életre.
Ne szégyelljük magunkat, sóhajtsunk fel:
“Édes jó Istenem, segíts meg bennünket.”
És az Isten odahajol hozzád és segíteni fog rajtad – mint ahogy segített azon a kicsi fiún is, akit egy éjjel összeroncsolt hassal hoztak be a műtőbe, akiről lemondott az apja de lemondott az orvosa is s akinek a műtőasztalon súgtam a fülébe: „Meglásd megsegít az Isten.”
S ő kékülő ajakkal, kétségbeesetten jajongó hívással kiáltotta:
“Istenem, Istenem, Istenem!” És az Isten odahajolt a műtőasztal fölé, megfogta a sebész elcsüggedt kezét, vezette, megsimogatta az irtózatos sebet, rálehelte az Ő titokzatos melegét erre a szegény kihűlő kis testre. S a kicsi Tatárka György tíz nap múlva, jókedvűen szaladt a kertben, cseresznyét majszolt, s amikor megkérdeztem, hogy mit gondol, vajon ki segített rajta – lesütött szemekkel, a zavartól pirosan, halkan azt felelte:
„Az Isten”.
Igen. Ő segített rajtad, kicsi Tatárka György, s Ő segít, csak Ő segíthet rajtunk is, mindnyájunkon. Ezen a fölsebzett országon, ezen az egész irtózatos világon. Hívjuk hát, hogy jöjjön, jöjjön ide hozzánk.
Hajoljon ide hozzánk, simogassa le rólunk a közönyt, a gőgöt.
Nyissa ki a szívünk rozsdás ajtaját, lépjen be és maradjon bennünk. Hogy építhessünk neki magunkból templomot, s a sok kicsi ember-templomból építhessünk egy új Országot, aminek az alapja a szeretet, s tartalma a szeretet, a koronája a szeretet legyen. Mert nincsen nagyobb hatalom, és nincsen nagyobb erő, mint a szeretet – mert a szeretet Isten. Jöjj hát Szeretet, hogy legyen a mi lelkünk a te templomod, s ha sírunk, ha nevetünk – ha imádkozunk vagy bukfencet hányunk, mindig a Te törvényedet szolgáljuk: melegséget árasszunk, örömet osztogassunk, szeretetet kínáljunk.
Én Édes Istenem, segíts hozzá minket!
Az Advent hagyományosan a karácsonyi fény születésére való lelki felkészülés időszaka, amikor az egész éves terheket fokozatosan letesszük és felkészülünk rá, hogy Szenteste megszülethessen bennünk a fény.
Szívem minden szeretetével kívánok Neked egy gyönyörű utazást önmagad felé, ahhoz a tiszta a fényhez, ami Te vagy.
Örömökkel, áldással, szeretettel teli adventi készülődést kívánok
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
