A vajkészítés egyik eszköze volt.
Fa és cserép köpülők voltak használatosak, amelyekben a tejfelt, aludttejet függőleges irányban mozgó verővel ütötték. A fa köpülő általában dongákból összeállított, kivételesen egy darab fából far
agott, és az ÉNy-i és ÉK-i magyaroknál esztergályozott edény.
Formájánál általános a csonkakúp alakú palást, mellette Erdélyben hengerpalást is gyakori volt.
DK-Erdélyben a köpülők oldalán, alul, fadugóval záródó kieresztőnyílás volt található.
A Ny-Dunántúlon a dongás köpülőnek a füle fából készült. A fa köpülő teteje Erdélyben egyetlen – középen lyukas – kerek deszkalap, másutt e deszkát felfelé szélesedő csonka kúp palást vette körül. A cserép köpülők füles fazekak, különböző, de a tejtartó köcsögökétől következetesen eltérő megformálásban készültek, többnyire öblös cseréptetővel. A cserép köpülő a D- és ÉK-Dunántúlon, a Duna–Tisza köze déli részén és az É-Bánságban volt használatos. A köpülők verője hosszú nyél végére erősített, átlyuggatott, általában kerek, ritkán csillag alakú deszkalap.
A köpülő edény neve a DNy-Dunántúlon rázó (vajrázó, tejrázó), az ÉK-i magyaroknál zurboló, zürbölő, Erdélyben főként tejverő dézsa, vajverő dézsa, az ÉK-Dunántúlon köpű, egyébként köpülő.
Parasztságunk háztartási felszereléséből a köpülő hiányzott ott, ahol a vajkészítés módja a keverés volt. A Nyugat- és Közép-Európában egyaránt gyakori köpülő bölcső, valamint a forgatható lapátokkal működő köpülő nálunk hiányzott. Az utóbbiból néhány cseréppalástú darab paraszti használatáról tudunk Makón, Hódmezővásárhelyen a 19.században.
Forrás: Néprajzi Lexikon
AJÁNLOM AZ OLDALT
