Az abrosz

24-én három szentmisét tartottak: az éjféli mise az Ige örök születését; a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését; az ünnepi mise pedig ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. A középkorban ugyanezt a következőképp magyarázták: az éjféli mise a Törvény előtti időt jelképezi, amikor sötétség volt a Földön. A hajnali mise a Törvény alatti időt jelzi, annak halvány világosságával. A nappali mise a kegyelem teljességét jelképezi. Ennek megfelelően az első mise alatt fekete (mint a sötétség jelképe), a második alatt fehér (világosság), a harmadik alatt pedig vörös (Jézus szeretetét jelképezi) színű volt az oltár. Ez megtalálható a néphagyományban is. A karácsonyi asztalt ilyenkor némely vidéken három abrosszal terítették meg. Másutt piros-fehér színű volt a terítő, ami Jézus szeretetére utal („Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is.” Én 5.10). Ezt az éjféli mise után cserélték le tiszta fehér színűre. A karácsonyi abroszt az év más ünnepein nem használták ugyan terítésre, ám mivel különleges erőt tulajdonítottak neki, máskor is elővették. A beteg embert beterítették vele, hogy meggyógyuljon. Néhol ebből vetették az első búzát, hogy jó legyen a termés. A lakodalomban ráterítették az ifú párra, hogy boldogok legyenek együtt.

Terítés

Az asztalra és az asztal alá ilyenkor szalmát, magvakat szórtak, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen, illetve azért, hogy a  karácsony éjjelén látogató angyalok, halottak, Kisjézus szállást és ennivalót találjanak. Egyes vidékeken ilyenkor gazdasági szerszámokat is tettek az asztalra, hogy a jövő évi termés jó legyen. Nemcsak az asztalt, a szobát is szalmával díszítették. A földre hintett szalma  a betlehemi istálló jelképe is. Néhol a karácsonyi asztal alá kis teknőt tettek. Ez volt Mária teknője. A vacsora fogásaiból mindenki rakott bele, amit másnap a koldusok kaptak meg. Az asztal szakrális dísze lehetett még a lucabúza is, ami eucharisztikus szimbólum és a megújulás jelképe.

Az étkezés módja is meghatározott volt, különféle babonák kapcsolódtak hozzá. Így például az asszony nem állhatott fel az asztaltól, hogy a kotlósai a következő évben jól üljenek; ha méhekkel is foglalkoztak, a férj nem kelhetett fel, nehogy a raj elszálljon. Nem volt szabad könyökölni az asztalra, mert az kelést okozhat.

Ételek

Mivel ez böjti nap volt, este az ünnepi ételsor is ilyen ételekből állt. Például káposztát, babot, aszalt gyümölcsökből készült levest, mákos tésztát ettek ilyenkor. Az éjféli mise után kicserélték az abroszt, amiről a böjtös vacsorát ették, és ezután már gazdagabb fogások kerültek az asztalra – ezeket előre elkészítették és a kemencében melegítették. Sok helyen ilyenkor disznótoros ételeket, kolbászokat, kocsonyát, töltött káposztát ettek.

A karácsonyi ételeknek szimbolikus jelentése is volt.

A karácsonyi kalácsfélék, ostyák (ezt mézzel is ették) eucharisztikus szimbólumok. Néhol ezek a kalácsfélék a regölés hagyományainak megfelelően szarvas alakúak voltak, vagy éppen Ádám és Éva alakjait mintázták meg.

A tej és a méz. Ezek az emberi és az isteni természet Jézusvan való egyesülését jelképezik. A méznek emellett egészségvédő, rontást elhárító erőt tulajdonítottak. Karácsonykor mézet, mézbe mártott fokhagymát és diót, mézzel ízesített ostyát vagy búzát ettek. A mézzel persze később, a mézeskalácsnál is találkozni fogunk.

A dió szintén Krisztus-jelkép. Ahogy a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó Mária méhében, majd sziklasírban, hogy utána az embereknek karácsonyi üdvössége, húsvéti eledele és öröme lehessen. A dióhéj nem kerülhetett a szemétre, a vacsora többi morzsalékával együtt ezt is elcsomagolták. Ezt részben gyógyításra használták, termékenységi szertartásokra (pl. a termőföldre szórták), máshol azonban elégették, vagy az ég madarainak adták táplálékul. A dióhoz különféle babonás szertartások is kapcsolódtak. Jósolni lehetett belőle a jövőre. A szoba minden sarkába diót dobtak, miközben keresztet vetettek – ez  a  négy égtáj felé, tehát az egész világnak szóló ajándékozást jelképezte. A fiúk a lányoknak az éjféli mise előtt diót és almát ajándékoztak.

Az alma egyszerre kötődik Ádámhoz és Évához (a néphagyományban a tudás fájának gyümölcse az alma) és Jézushoz is („A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja” mondja a népdal is) Az almából minden családtag evett: így a család az alma erejével majd a mennyben is együtt marad.

A mák a gazdagság, bőség, jelképe.